A tranzisztort 1947-ben fedezte fel a Bell Laboratóriumban William Shockley, aki ezért aztán 1956-ban Nobel-díjat is kapott. A találmányt 1948-ban hozták nyilvánosságra. A tranzisztor tömeges alkalmazása a számítógépekben először az 1950-es évek végén történt meg.A tranzisztorokkal kisebb, gyorsabb és megbízhatóbb logikai áramköröket lehetett készíteni, mint az elektroncsövekkel. A második generációs számítógépek már másodpercenként egymillió műveletet is el tudtak végezni. A tranzisztorok sokkal kevesebb energiát fogyasztanak és sokkal hosszabb életűek. A gépek megbízhatósága kb. az 
ezerszeresére nőtt az első generációhoz képest. Kisebbek lettek az alkatrészek és kisebbek lettek az alkatrészek közötti hézagok is. Egyúttal sokkal olcsóbbá is váltak a számítógépek, emiatt nőtt az eladások száma: csak az IBM 1400-as sorozatból több mint 17.000 darabot helyeztek üzembe. Szaporodtak a számítógépgyártással foglalkozó cégek is. A második generáció korszakát kb. az 1959-1965-ös évekre lehet tenni.
ezerszeresére nőtt az első generációhoz képest. Kisebbek lettek az alkatrészek és kisebbek lettek az alkatrészek közötti hézagok is. Egyúttal sokkal olcsóbbá is váltak a számítógépek, emiatt nőtt az eladások száma: csak az IBM 1400-as sorozatból több mint 17.000 darabot helyeztek üzembe. Szaporodtak a számítógépgyártással foglalkozó cégek is. A második generáció korszakát kb. az 1959-1965-ös évekre lehet tenni.Az 1950-es évek közepén építették az első különlegesen nagy és különlegesen gyors számítógépeket, népszerű nevükön a szuperszámítógépeket.
Az elsők között volt a LARC és az IBM által készített Stretch. Ezeknél a gépeknél több olyan technikai megoldást vezettek be, amivel a számítógép tényleges sebességét növelni lehetett. Az egyik alapvető megoldás az egyidőben végrehajtható tevékenységek számának növelése volt. A legjelentősebb megoldást a párhuzamos feldolgozási technikák jelentették. A hardver eszközök felépítésénél uralkodóvá vált a moduláris felépítés, ami a karbantartást nagymértékben leegyszerűsítette.
A második generációtól kezdve számítógéprendszerről beszélhetünk, mert a memória mérete, a processzor típusa, a perifériák eltérők lehettek az egyes telepített gépek között, bár alapvetően ugyanarról az alapgépről volt szó.
A számítógépek üzemeltetésénél jellemző megoldás volt a kötegelt (batch) feldolgozás. A régi számítógépeknél minden egyes felhasználói programot külön futtattak, a számítógépet emberi beavatkozással állították meg a program futásának végén és előkészítették a következő program futtatásához. Ez a megoldás, illetve az emiatt fellépő veszteségidő az akkori gépek kis sebessége miatt nem okozott problémát.
A gépek sebességének növekedésével azonban felmerült a számítógép gazdaságosabb kihasználásának igénye, a feldolgozás egyes lépéseinek automatikus vezérlése. Ezt valósítja meg a programok kötegelt feldolgozásával a batch üzemmód. Általános megoldás volt, hogy egy egész sor programot előre mágnesszalagra írtak, a számítógép ezeket folyamatosan, egymás után feldolgozta és az eredményt egy másik mágnesszalagra írta.
A számítógépgyártók kezdtek rendszerprogramokat is adni a gépekhez, valamint olyan programokat, melyek a gyakori feladatok megoldására általánosan használható, úgynevezett utility programok, amikkel pl. fájlokat lehetett összefésülni, rendezni, másolni egyik tárolóeszközről a másikra, stb.
A gépek programozásban általánossá vált az akkoriban bevezetett magasszintű nyelvek (ALGOL, FORTRAN, COBOL) használata. Ez egyrészt a programozási munkát nagymértékben egyszerűsítette, másrészt természetesen megkövetelte a megfelelő fordítóprogramok meglétét.
A számítógép-rendszerekben egyre nőtt a szoftver értéke a hardverhez képest. Már ekkor voltak olyan rendszerek, ahol a szoftver ugyanannyiba került, mint a hardver.
Ugyancsak a második generáció idején kezdődött a cégek információs rendszerének számítógépesítése. A vezetőket olyan információkkal tudták így ellátni, ami növelte a profitot és elősegítette a cég irányítását.
A második generáció technikai jellegzetességeinek jó része már az elektroncsöves számítógépeknél megjelenik. Az 1955-ben gyártott csöves IBM 704 volt az első olyan üzleti számítógép, aminek volt egy “vezérlőprogramja”, egy kezdetleges operációs rendszer. Ennek a gépnek a későbbi modelljei és utója, az IBM 709-es már rendelkezett input-output processzorral, aminek kizárólagos feladata az adatbevitel-adatkivitel irányítása volt (akkoriban ezt a processzort adatszinkronizátornak, később csatornának hívták az IBM-nél). (Az IBM 7090 és a 7094 alapjában véve a 709-es tranzisztorizált változata volt és üzletileg igen sikeresnek bizonyult.)
