Az Egyesült Államok 1880-as népszám­lálásán 55 millió ember adatait gyűjtötték össze.

Az adatokat 500 ember összesítette 36 szempont szerint 7 éven keresztül.

Herman Hollerith (1860-1929) német szár­mazású amerikai statisztikus ennek láttán találta ki, hogy a Jacquard deszkalapjaihoz hasonló perforált kártyákat adatfeldolgozás­ra is lehet használni.  Így ő volt az első, aki számokat tárolt lyukkártyákkal: egy kártyára egy ember adatait lyukasztotta. Maga a lyukasztás kézi munkával történt.

Az adatok feldolgozására olyan rendszert használt, ahol a lyukkártyák elektromos érintkezők között mentek át. Ahol a kártyán lyuk volt, az áramkör bezárult. Így a lyukakat meg lehetett számolni.

Miután készülékére 1889-ben szabadalmat kapott, ezzel dolgozta fel az USA 1890-es népszámlálási adatait — mindössze négy hét alatt! Ennek sikere láttán alapította 1896-ban a Tabulating Machine Company nevű céget, amelyből aztán 1924-ben megalakult az IBM.

A lyukkártyás adatfeldolgozó (tabellázó) gépek használata az 1930-as évek végén vált tömegessé. Egészen az 1960-as évekig használták őket szerte a világon. E gépek működését külső huzalozású vezérlőpanel irányította.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1914-ben Leonardo Torres y Quevedo (1852-1936) olyan program­vezérlésű mechanikus számológépeket épített egyedi célokra, amelyeknek kimeneti egysége írógép volt. Tőle származnak a programozási nyelvek első kezdeményezései is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alan Turing (1912-1954) 1936-ban leírta egy olyan számítógép matematikai modelljét, amely mint a lehető legegyszerűbb univerzális számítógép bármilyen véges matematikai és logikai problémát meg tud oldani. Ez a ma Turing-gép néven ismert eszköz fontos volt a digitális számítógépek kifejlődésében.

 

 

 

 

 

 

 

1914-ben Udo Knorr a vasút számára elkészítette az első menetrendkészítő diagráfot. A készülék egy-egy vasútvonal mentén kiszámította a menetsebességet és a menetidőt a vasútvonal profiljának, a mozdony típusának és a szállított teher súlyának függvényében. Az eszköz javított változatát Németországban az 1970-es évekig használták.

Mindkét világháborúban használtak bonyolult felépítésű mechanikus, majd később elektromos lőelemképzőket a tengeralattjárókon a torpedók, a repülőkön a bombák célzásához, valamint mozgó célok követésére. Egy másik rendszert a Mississippi tavaszi áradásának előrejelzéséhez használtak.

1930-ban Vannevar Bush és kollégái a Massachusettes Institute of Techno­logy-nél (MIT) elkészítették az első univerzális analóg számítógépet. A készülék 0,1% pontossággal dolgozott és évtizedekig konkurencia nélkül uralta a piacot.

 

A már említett Konrad Zuse 1936 és 1938 között otthon, szülei lakásának nappalijában épített Z1 néven az első olyan szabadon programozható számító­gépet, amely kettes számrendszerben működött. Az adatbevitelre billentyűzet szolgált, az adatkivitel pedig kettes szám­rendszerben egy világító tábla (fénymátrix) segítségével történt. A számolómű és a tároló telefonrelékből készült. A gép memóriája 16 adat tárolását tette lehetővé. A gép tartalmazott decimális-bináris és bináris-decimális átalakítót is. Ilyen eszközt Zuse készített először.

Az első teljesen működőképes, szabadon programozható, programvezérlésű számítógépet, a Z3-at Zuse 1941-ben fejezte be. Tárolóegység 1600 mechanikus reléből állt, 64 szám tárolására volt képes. A számolómű 400 relé felhaszná­lásával készült. A műveletek jellemző végrehajtási ideje 3 s. Zuse felajánlotta Hitlernek, hogy két év alatt elkészíti a hadsereg számára a gép javított változatát elektroncsövek felhasználásával. Hitler az ajánlatot azzal utasította vissza, hogy még a gép elkészülte előtt meg fogják nyerni a háborút.

Az első teljesen automatikusan működő általános célú digitális számítógépet az Egyesült Államokban, a Harvard egyetemen fejlesztették ki Howard Aiken vezetésével. A tervezéshez az IBM 5 millió dollárral járult hozzá és a gép megépítését is az IBM végezte. 

 

 

 

 

 

Ez volt a Mark I.

Relékből épült fel, 3304 db kétállású kapcsolót tartalmazott, összesen kb. 760.000 alkatrészből állt és 500 mérföld (800 km) huzalt használtak fel hozzá. A gép kb. 15 m hosszú és 2,4 m magas volt.

A memóriája a mechanikus számo­lógépekhez hasonlóan fogaskerekekkel, tízes számrendszerben tárolta az adatokat, 72 db 23 jegyű számnak volt benne hely. Az adatbevitel lyukkártyákkal történt. A programot lyukszalag tartalmazta, ez vezérelte a gép működését. A szalag végtelenítve volt (hurkot alkotott), így a gép folyamatosan tudta olvasni és emiatt egymásután akárhányszor végrehajthatta a szalagon lévő utasítás-sorozatot.

A gépnek egy összeadáshoz 0,33, egy szorzáshoz 4, egy osztáshoz 11 másodpercre volt szüksége és gyakran meghibásodott.

A munkát 1939-ben kezdték és 1944-ben készültek el.

A tengeri tüzérség részére készítettek vele lőtáblá­zatokat. Ezt a számítógépet 1959-ig használták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zuse cége 1967-ig gyártott számító­gépeket. Az 1956-ban bevezetett (még mindig relés) Z11-ből kb. 50 db készült.